hétfő van

hétfő van. a fiam ma lett 3 éves…de én nem lehetek Vele…nem ünnepelhetek Vele, mert a pszichiátria zárt osztályán fekszem.

hogy kerültem ide? jó kérdés…

nem is tudom mikor kezdődött, nem is tudom mikor érkezett a lelkembe ez az ismeretlen és nemkívánatos vendég…a sóvárgás…a sóvárgás a nyugtatók iránt.

emlékszem, anyósomék épp a fejemet ordították le, hogy miért nem foglalkozok eleget a gyerekkel, miért szalad a ház, miért dolgozom annyit, ha nem bírom egybetartani az életem. MIÉRT? hagyjam, hogy dolgozzon a párom, aki amúgy is mintaszülő, a drága, kicsi gyermekük,  és én próbáljam összeszedni magam. mivel elég szarul nézek ki.

akkoriban nehéz volt mindennel szembenézni. a munka, a gyerek…úgy éreztem kicsúszik minden a kezeim közül… nem tudom elbírni a terhet, szétrobban az agyam estére, mivel egész nap rohangáltam. és mindhiába estem be hullafáradtan az ágyba, nem tudtam aludni.

száguldoztak a gondolatok a fejemben és én nem bírtam elaludni. felkeltem, járkáltam a házban…mit csináljak? villámcsapásként jött az ötlet. kibontottam egy bort és bevettem egy nyugtatót…

azt hiszem így kezdődött… elaludtam a nappaliban a kanapén 2 pohár bor után.

ennek már sok-sok éve. azóta nem elég egy nyugtató, hogy este elaludjak…marékszámra veszem, nem is számolom. úgysem elég. nem tudom kikapcsolni az agyam.

beveszek még egyet.

várok tíz percet.

nem hat.

a francba, miért nem hat?

már remegek az idegtől, hogy miért nem hat???

vicces, mert ekkor elvágták a képet és reggel pokoli hasfájással ébredtem.

majd elmúlik, gondoltam. de nem múlt. telt az idő és egyre rosszabb lett…

nem akart szűnni, görcsölt, rosszul voltam. tudom, hogy sok tablettát vettem be, de azért nem olyan sokat. igazából nem tudom, már rég nem számolom…

persze anyám most jön a gyerekre vigyázni, és én itt kuporodom az ágyon…kurvára fáj.

muszáj bemenjünk a sürgősségire, mondtam anyámnak. nagyon fáj.

bevitt, kivizsgáltak, nem találták persze az okát. a tablettákról hallgattam. anyám nagyon jól tudta, hogy miről van szól. elmondta az orvosnak. a kurva életbe. hiába tagadtam, anyám elmondta, hogy problémám van a nyugtatókkal. elküldött a sürgősségi orvos a pszichiátriára. anyám könyörgött, én meg remegő kezekkel próbáltam uralni a testem. de nem ment.

ezúttal nem.

az irányítást, amit a gyógyszerrel szereztem, már régóta elvesztettem.

a pszichiátrián rutinszerűnek tűnő folyamat zajlott le. anyám beismert mindent helyettem, kár volt tagadnom, látszott rajtam az igazság.

igen, lehet, hogy gyógyszerfüggő vagyok. igen, lehet..és pár pohár bor is lecsúszik, na és?

beutaltak a zárt osztályra.

a remegés egyre rosszabb lett, kellett volna egy kis nyugtató…attól megnyugszom. persze nem adtak, eszük ágában sem volt.

estére már izzadtam és az egész testem remegett. nem tudtam kontrollálni.

injekciót kaptam, attól kicsit jobb lett, mintha szűnt volna a remegés, de a számat már nem tudtam kinyitni…mintha nem is az én testem lett volna. teljesen bemerevedett az állkapcsom…az orvosok aggódva kerülgettek, de nem értettem mit mondanak. próbáltam kontrollálni a remegést, de uralhatatlanná vált. a szemeim fixálódtak, csak felfelé tudtam nézni. teljesen kiakasztott.  mi történik velem? mi ez?

én ezt nem fogom túlélni…az egész testem befeszült…pokoli érzés volt…

aztán kaptam még egy injekciót…mintha jobb lett volna…az emberek körülöttem árnyékká mosódtak…elaludtam.

reggel a napsütésre ébredtem. ki tudtam nyitni a szemem és a szám is, bár a hangom elcsukló volt. perfúziót kaptam, kínos lassúsággal csepegtek a cseppek.

a hétvégét a pszichiátria zárt osztályán töltöttem, 3 pokoli nap volt. nem a zárt osztály miatt. magam miatt. a nyugtatók miatt, amit a testemmel műveltek.

a függőségem miatt, ami tönkretett.

hétfő van. a fiam ma lett 3 éves, de én nem lehetek Vele.

már jobban vagyok, gondoltam. hosszú út lesz, de a 4 éves születésnapján ott szeretnék lenni…

józanon, nyugtatók nélkül…

prescription-drugs

 

 

 

 

az illúziót fenn kell tartani

mindig.

minden körülmény között.

nehogy megtudják, hogy szenvedsz. nehogy megtudják, hogy nem vagy boldog.

mosolyogj, leplezd, kit érdekel, hogy hogy oldod meg, csak csináld. szimulálj.

ezt várják el…senki sem kíváncsi a problémádra…oldd meg!!!

kit érdekel, hogy nem tudsz vele megbírkózni? leszarom, nem az én bajom.

egyszerű és lassan ösztönszerű önvédő mechanizmus a közöny. elfordítani az arcot, nem venni róla tudomást. önmagunkkal szemben is. majd elmúlik, majd az idő begyógyítja a sebeket.

nem fog magától elmúlni. dolgozni kell érte, harcolni kell érte. és segítséget kell kérni.

a gyengeség nem szégyen, a könny nem szégyen. egy pszichés betegség nem szégyen.

vegyük például a depressziót. nem egy ritka megbetegedés. egyre gyakoribb lesz. és egyre több embert érint. beszélni kell róla, segítséget kell kérni. szakemberhez kell fordulni, mert van, amit már a barátok, család nem tud megoldani. szükség van rájuk. de professzionális segítségre is szükség van.

ha szar a hajam, elmegyek fodrászhoz. ha lenőtt a körmöm, elmegyek a manikűröshöz. ha fáj valami, nem megyek a orvoshoz. orvoshoz??? majd, ha már nem bírom…ha már nincs más megoldás… hátha elmúlik. próbálom otthon kezelgetni. olvasok róla az interneten. vicces.

a pszichés betegségekről ne is beszéljünk…

ha a lelkem fáj, miért nem fordulok szakemberhez? miért nem kérek segítséget?

kisírom magam a többiektől távol, letörlöm a könnyeim. majd ÉN megbírkózom vele.

mosolyt erőltetek az arcomra. ne jöjjenek rá.

az illúziót fenn kell tartani.

minden körülmény között.

mindig.

Miért állsz az utadba?

Igen, nem elírás. Te! Te ott…! A képernyő előtt… Miért állsz a saját utadba?

Miért?

Igazából nem ezzel kellene kezdjem. Ez a gondolatmenet vége…De mi az eleje?

Olyan sok ember van, aki nem elégedett az életével, nem szereti bizonyos részeit az életének… Szar a munkahely, a főnök egy idióta, nem tudom mit kezdjek egyetem után, a gyerekem nem tanul elég jól, meghíztam 15 kilót szülés óta, nem tudom milyen egyetemet válasszak, meghíztam 20 kilót, mióta feleségül vettem álmaim nőjét, nincs időm semmire, állandóan rohanok, de alig fejezek be pár dolgot a nap végére, nem szexeltünk már 2 hónapja a feleségemmel… Ismerős valamelyik? Örülök, ha nem…

De ha igen, akkor egy kérdésem lenne számodra: Mit akarsz az élettől? Mit szeretnél?  Mi az amit először eszedbe jut válaszként erre a kérdésre?

Gondolkodj…de ne sokáig…Ami először eszedbe jut…Kiválasztottad? Ha igen, jegyezd meg…de ha nem…Tudod miért nem? Mert ez is a probléma része…

Sokszor megkérdezzük a másik embertől: hogy vagy? Az amerikaiaknál már köszönési forma…Nem is mondják, hogy Helló! , hanem egyből: how are you? how’s going? Természetesen a válaszra már nem kíváncsiak őszintén, de ez talán egy másik téma.

A lényeg, hogy sokszor ez a válasz: megvagyok.

Talán nincs is ennél rosszabb válasz. Megvagy? Mit jelentsen ez?

Könnyű kitérő a kérdés elől, de ha belegondolunk nagyon sok mindent elárul. Tényleg? Megvagy? Mármint megvagy azzal a plusz húsz kilóval? Megvagy a férjeddel, aki berúg minden hétvégén? Megvagy? Komolyan??? Nem igazán hiszem el…

Ha szarul vagy, akkor mondd ki. Ha remekül érzed magad, azt is. Mondd az igazat!

Habár ha belegondolunk a ‘megvagyok’ egy zseniális válasz. Mert ha megvagy, se nem rosszul, se nem jól…Akkor igazából ez így megfelel. Nem kell változtatni rajta.

És visszatérve az előbb feltett kérdésre. Mit akarsz az élettől?

Lefogadom, hogy ezt a kérdést is elintézted azzal, hogy megvagyanélkül is.

“Nem tudok lefogyni évek óta, de megvagyok.”

“Elvesztettem a munkahelyem, jövő hónapban nem tudom, hogy fizetem ki a számláim, de megvagyok. Amúgy is nehéz manapság munkahelyet találni.”

“A férjem egy alkoholista, de megvagyok. ”

Ezek az életed azon területei, ahol feladtad…Ahol nem harcolsz már tovább. Elintézed ezzel: megvagyok.

Akármit szeretnél az életben, van rá lehetőség. Egészségesebben szeretnél élni? Szeretnél indítani egy saját céget? Jobban be akarod osztani az időd és ezzel sikeresebb akarsz lenni?

Már legalább egy ember előtted csinálta. Biztos van róla cikk az interneten, cikk az újságban. Könyv a könyvtárban. Nem te vagy az első. Se nem az utolsó. Beírod google-be, hogy mit akarsz és legalább 20 weboldal foglalkozik azzal a kérdéssel és részletes útmutatást nyújt, hogy hogyan érd el a célod.

És te mit teszel? Semmit! Miért? Mert megvagy

Már ezzel kezdődött a napod első döntése. Mit csináltál? Kinyomtad reggel a telefont, hogy “Oh, még öt percet…”

És így megy tovább az élet többi, fontosabb döntéseivel. Miért? Mert ilyenek vagyunk…

Azt hiszed, hogy bárki szeretne diétázni, csirkét enni zöldségekkel édességek helyett?

Azt hiszed, hogy könnyű új munkahelyet kapni?

Azt hiszed, hogy könnyű felemelni a telefont és felhívni azt, akivel problémád van?

Nem könnyű! De egyszerű

Egyszerű, mert csak egy dolgot kell tegyél! Akarnod kell, erőltetned kell magad. Minden ami eltér a megszokott rutinodtól erőt kíván. És megéri! Tudod miért?

Mert a rutin megöl.

A rutin megöli az életkedved. Felkelsz, meló, evés, meló, hazamész, olvasol, tévézel, eszel, lefekszel. Másnap ugyanez. Minden nap ugyanez. Nem csoda, hogy megöl, ugye?

Ezért kell változtatnod rajta. Mert érzed, hogy ez így nem jó. És ez nem azt jelenti, hogy szar az életed, hanem azt, hogy a lelked jelez, ahogyan a tested is.

Ha éhes vagy, eszel.

Ha szomjas vagy, iszol.

Ha úgy érzed, hogy az életed nem megfelelő irányba halad, mit teszel? Megvagy

Szóval felteszem újra a kérdést: miért állsz a saját utadba?

 

 

Nők 

Nők, az istenadta Nők… Vagy ahogy Mező Misi mondja: azok az átkozott Nők… Átkozottak? Bizonyára nem úgy gondolta ő sem… Inkább áldottak, azt mondanám.Nők… Mi lenne velünk, férfiakkal nők nélkül? Mi az, hogy nők nélkül??? Anyák nélkül…Nem is léteznènk, ugye?

Teremtő erő van bennük… Otthon teremtő szeretetlènyek, akik feltétel nélkül szeretnek… Velük kezdődik az élet. Nekik köszönhető, hogy élünk.

Az anyaszerep, ami talán a legfontosabb szerep a nők életében végig kíséri az ember életét, amíg két lábra áll…Persze nem a szó szoros értelmében, mivel ez már bekövetkezne egy év után. De az ember sajnos nem olyan független, mint az állatvilág ifjú tagjai.

Amíg az ember talpra nem áll… Mentális, emocionális és financiális szempontból is. És persze van olyan ember, férfi főképp aki ezután is igényli a nőt, aki anyaszerepben tovább gondját viseli. Csernus úgy nyilatkozik erről, hogy pótanyukákat keresnek. Sok esetben így is van. Fundamentális szerepe van az életünkben  a nőknek és elsősorban az anyáknak. Visszatérve az alapgondolathoz. Mi lenne velünk Nélkületek, Nők?
Lehet tagadni, erősíteni az ellenkezőjét, de a nők “másodrendű”lényből, kevesebb mint kétszáz alatt elsőrendű, hogy ne mondjam felsőbbrendű lényé nőtték ki magukat.
Nem kenyerem az általánosítás, de az élet egyre több aspektusában jobban teljesítenek, mint a férfiak. Okosabbak, szorgalmasabbak a lányok a fiúknál az iskolákban és ez később, a tulajdonképpeni életben is meglátszik. Az egyetem padjait lányok koptatják nagyobb százalékban. Egyre több nő van vezetői pozícióban.

rtx1r6o9

Vegyük például Amerikát. 1869-ben elsőként Amerika adott szavazati jogot a nőknek és lám lám 2016-ban elnöknek is indul egy nő.
A nők a szebbik nemből szépen lassan az erősebbik nemmé nőtte ki magát és nem véletlenül.

A kőkorszakban elég volt a nyers erő ahhoz, hogy te légy az alfa, viszont a mai világban vajmi kevés ahhoz, hogy sikeres es teljes értékű felnőtt legyél.

Erő, intelligencia és érzelmi intelligencia kell ahhoz, hogy megállja a helyét a mai ember az életben.

És úgy tűnik a nők sokkal jobban, gyorsabban es hatékonyabban nőnek fel a feladathoz.
Ahogy mondtam, nem kenyerem az általánosítás, de azért igy Nőnap alkalmából felteszem a kérdést:
Férfiak, mi lesz velünk?

 

Az érem másik oldala.

dfefbc7b84aee5f1325e94bef019f80c.jpg

Miért látod olyan sötétnek az életed? Vajon nincs egy másik oldala? Ahogy mondani szokás, az éremnek két oldala van…

Volt egy férfi, elege volt az életéből. Rutin munkát végzett a futószalag mellett, utálta. Így robotolta végig az elmúlt 35 évet. Elhízott, megkopaszodott és még magas vérnyomása is lett. Úgy gondolta az élete akkora egy fos, hogy nincs értelme tovább élnie. Mindent sötétnek látott… “Soha nem leszek már boldog…” – mondta.

“Soha…”

Azt gondolná az ember, hogy tényleg…Milyen szánalmas, milyen szomorú…Nehéz így egyik napról a másikra élni. De tovább beszélgetve vele, kiderült, hogy a felesége szép, magas, igazi konyhatündér. Minden nap meleg vacsorával várja a férjét. A gyermekei kirepültek a családi házból, de van saját családjuk, tervezik lassan az unokákat. Bár elhízott és megkopaszodott, a felesége szereti, jó kapcsolatot ápolnak. A magas vérnyomása kezelés alá került és jól érzi magát, nem zavarja a napi teendőkben.

Egyre többet beszélgetve, kiderült, hogy  volt aminek örülnie. Csak sötétnek látott mindent, mert a depressziója sötétnek láttatta vele a világot. A betegsége miatt érezte kilátástalannak az életét, mert a betegség elhiteti az emberrel, hogy nincs kiút. Hogy soha nem lesz már jobb. Ez a betegség miatt volt.

Közelebbről megfigyelve igazán volt, amiért élnie. Volt egy biztos munkahelye, amelyben bár nem tudott továbbfejlődni, mégis biztosította a napi kenyerét és a család megélhetését. Az egészségi állapota nem volt tökéletes, de kezelés alatt volt tartva a magas vérnyomása és jól érezte magát. Elhízott és megkopaszodott, de felesége szerette így is és nem voltak konfliktusaik.

A depresszió egy ugyanolyan betegség, mint bármelyik más. Lehetsz nő vagy férfi, fekete vagy fehér, gazdag vagy szegény. Nem válogat. Akárkinél megjelenhet, de nem is ez a lényeg.

A lényeg az, hogy van megoldás. Ugyanúgy, ahogy más betegségre is. Csak fel kell ismerni, és nem szabad hagyni, hogy az emberen eluralkodjon. Az életed nem fos. Lehet jobb, jobbá teheted. Akár segítséggel, akár önerőből. Csak ne felejtsd el:mindig van kiút.

És ha az ember úgy látja, hogy nincs kiút, akkor az a betegség műve. Mert jobban megfigyelve, elmondható: az éremnek mindig két oldala van.

e5f48fe22aa2d8fdcb4ae9c4e99f09af.jpg

 

 

 

Mi a király királynô nélkül?

Király. 

Erős vagy.

Határozott vagy.

Egyedül hozol döntéseket.

Egyenes vagy.

Őszinte vagy.

Cselekvőkèpes vagy.

Véghez viszed céljaid.

Mi vagy királynő nélkül?

Király.

(Fordítva is így van)

  

álmatlan éjszakák. örömteli reggel.

279329c6cca582b0305fc7697ee77ba3

Hajnalodott. A nap első sugarai átütötték a sűrű erdőt és ablakán tükröződtek. Nem tudta kiverni fejéből, amit a szőke mondott. Ennél  jobban csak kék szemei égtek a tudatába. Nem felejti el soha a szavait. Azt tanácsolta, hogy felejtse el azt a sok rosszat, ami eddig történt vele. Eleget szenvedett emiatt. Eleget tépelődött emiatt. Gondolja végig mi függ tőle. Változtathat rajta? Ha igen, akkor készítsen tervet a változáshoz. Ha nem?

Azt suttogta: “Engedd el…”

Engedd el – ismételte hitetlenkedve. Milyen egyszerű gondolat, hatalmas teremtő erővel.

Annyi álmatlan éjszaka után… Ilyen egyszerű lenne? Mit tehet érte? És ha nem tehet érte semmit?

Engedd el…- visszhangzott a fülében a szőke mondata.

Kinyitotta az ablakot és mélyet szippantott a nyirkos levegőből. Madarak csicseregtek a fák között. Megérkezett a tavasz! – gondolta… és annyi kialvatlan éjszaka után először elmosolyogta magát.